AZ ÁSVÁNYIANYAGOK SZEREPE A LOVAK

 TAKARMÁNYOZÁSÁBAN

Gundel J. – Regiusné Mőcsényi Á.

Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, Herceghalom

A lótenyésztésben nem a maximális, hanem az optimális fejlődés a kívánatos a későbbi jó teljesítmények és a hosszú életkor elérése érdekében. Az optimális fejlődéshez hozzátartozik a megfelelő ásványianyag-ellátás csikókorban, a vemhesség- és szoptatás időszakában, a sportteljesítmények és a munkavégzés során is.

A természetben előforduló elemek közül a lovak takarmányozásában gyakorlati jelentőségű a kalcium, a foszfor, a nátrium és a magnézium, ezek a szervalkotó makroelemek. A mikroelemek közül a cinknek, a mangánnak, a vasnak, a réznek, a jódnak, a szelénnek és a kobaltnak van nélkülözhetetlen szerepük. Az egyes elemeknek a szervezetben betöltött szerepéről, a beépülés, tárolás és kiürülés módjáról és a hiányos ellátás, illetve terhelés következményeiről tájékoztat az előadás anyaga.

Foglalkozik a különböző korú és hasznosítású lovak ásványianyag-szükségletével, antagonista hatások előfordulásával, másodlagos hiányok kialakulásával. Ismerteti a lovak ásványianyag-ellátottságának, státuszának kimutathatóságát a felvett takarmány, a vér, a szőr és adott esetben az ún. indikátorszervek (vese, máj, bordacsont, stb.) ásványianyag-tartalma és a szükséglet, illetve a „normál” értékek alapján.

A szőranalízis alkalmazásakor figyelembe kell pl. venni a szőr színét, fajtáját és a mintavétel évszakos időpontját, mivel ezek a paraméterek nagymértékben befolyásolhatják az egyes elemek mennyiségét a szőrben. Így pl. mindhárom sötétszínű szőrfajtában szignifikánsan több a foszfor, mint a világosban. A farok és a fedőszőr általában ásványi anyagokban gazdagabb a sörényszőrnél. Valamely élettér károsító elemekkel – Cd, Pb – való terhelésének mértékét a ló hosszú életkora és nagymennyiségű tömegtakarmány fogyasztása miatt jól tükrözi tesztállatként is.

A lovak ásványianyag-kiegészítéséről is foglalkozik az előadás anyaga.

Statisztikai adatok szerint (BODÓ és HECKER, 1992; ÓCSAG, 1995) Magyarország lóállománya 1988-ig fokozatosan csökkent (1935-ben 886 000 volt 1988-ban 75 000) majd 1990-ig kismértékben (közel 79 000-re) növekedett és ez a létszám a legutolsó évekig érvényes. 1994-ben a kancaállomány mintegy 36 000 volt és ÓCSAG (1995) szerint ez még mindig elegendő, hogy 15- 18 000 évjárati csikóra tegyünk szert, amennyiben „a tenyésztői kedvet sikerül felébreszteni”.

Természetesen a kedven kívül megfelelő tartási és takarmányozási feltételek is szükségesek a sikeres tenyésztéshez. Tudjuk, hogy a többi állatfajtól eltérően a lótenyésztésben nem a maximális, hanem az optimális fejlődés a kívánatos, a későbbi nagy teljesítmények és a hosszú életkor elérése érdekében. Takarmányozási szempontból az optimális fejlődéshez hozzátartozik a megfelelő ásványianyag-ellátás csikókorban, a vemhesség és szoptatás időszakában a sportteljesítmények eléréséhez, de a munkavégzés során is.

A természetben előforduló elemek közül a ló takarmányozásában a következőknek van gyakorlati jelentőségük:

Makroelemek:             (szervalkotó elemek) Ca, P, Na, Mg

Mikroelemek:              Zn, Mn, Fe, Cu, J, Se, Co.

A Ca és P a véralvadásban, az idegrendszeri folyamatokban és az energia anyagcserében betöltött szerepe mellett különösen a csontképződésben (mineralizációban) fontosak. A szervezet Ca-tartalmának 99%-a, P-tartalmának 80%-a a csontállományban van. Amennyiben csikóknál hiányos az ellátás, csontképződési zavar, csontdeformáció jelentkezhet, a kifejlett lovaknál viszont csontritkulás és csonttörés következhet be. A szoptatós kancánál Ca-hiány esetén ellési bénulás (tejláz) léphet fel. A foszforfelesleg csökkenti a Ca-értékesülését és ez másodlagos Ca-hiányt idézhet elő. A Ca:P arányának minimális 1:1-hez kell lennie és nem lépheti túl a 3:1 arányt. A ló, kalciumszükségletének a háromszorosát képes tolerálni, ha ellátása bőséges P-, Mg-, Mn- és Zn-ből.

A létfenntartó Ca- és P-szükséglet a fejlődésben lévő állatoknál és a vemhesség utolsó harmadában, valamint szoptatáskor erősen megnövekszik (1. táblázat). Az izzadsággal járó veszteség következtében 10%-kal megnövekedhet a Ca-szükséglet, míg a P-é alig változik (HINTZ és SCHRYVER, 1984).

1. táblázat

A ló ásványianyag (makroelem) szükséglete (g/nap)

(500 kg élőtömegű, kifejlett korú fajták*)

                                         Szükséglet x kifejlett élőtömeg

* más fajtáknál   =                             500

Az ellést követően a tejtermelés a Ca- és P-szükségletet megkétszerezi, amit a laktáció elején ürülő tej nagyobb Ca- és P-tartalma indokol. A kancatej ásványianyag összetételét a 2. táblázat szemlélteti. A laktáció első 3 hónapjában a nagyobb elemfelvétel és ürítés következtében a szükséglet alig változik, majd az igény a kancatej ásványianyag-tartalmával párhuzamosan fokozatosan csökken. A kancatej Ca-tartalma a laktáció első és negyedik hónapja között 1,1-ről 0,7 g/kg-ra, a P-tartalom pedig 0,8 g/kg-ról 0,4 g/kg-ra csökken. Közismert, hogy a hagyományos takarmányok közül csak a herefélék és a lucerna tartalmaz sok kalciumot (14-20 g/kg közötti mennyiséget a szárazanyagban) a többi takarmány nem, ezért rendszerint szükség van Ca-kiegészítésre.

2. táblázat

A kancatej ásványianyag-tartalma

(mg/kg szárazanyag)

A kifejlett ló P-szükséglete a foszforban gazdag abrakféleségek (extrahált darák, korpa, stb.) révén rendszerint fedezett, bár az abrakfélék P-tartalma mintegy 60%-ban fitinfoszfátból áll, aminek az értékesülése pl. az anorganikus nátrium hidrofoszfáthoz (NaH₂Po₄) képest közel 40%-kal rosszabb. A csikók, a vemhes és szoptatós kancák takarmányadagját ezért célszerű a kalcium mellett foszforral is kiegészíteni.

A Na-nak a K és Cl mellett a vér, a sejtek ozmózisos nyomásszabályozásában, valamint a sav-bázis – és vízháztartásban van fontos szerepe. K-hiány a gyakorlati takarmányozásban ismeretlen, a növények K-szükséglete ugyanis jóval nagyobb, mint a haszonállatoké, így inkább felesleg, mint hiány fordu